II. nap - 𝘉𝘰𝘭𝘥𝘰𝘨𝘴á𝘨𝘰𝘮𝘯𝘢𝘬 𝘵𝘦𝘯𝘨𝘦𝘳-ö𝘻ö𝘯𝘦

Másnap reggel fáradtan ébredtünk, végigbeszélgettük az egész éjszakát, a hátunk sajgott a kényelmetlen és kemény kanapé miatt. Egyedül Zsófi nem ébredt fel Deni örömkiáltására és Réka fájdalmas jajgatására. De amikor Petőfi kinyitotta az ajtót, és elkezdte fennhangon szavalni a Szabadság, szerelem című versét, Zsófi ijedtében legurult az ágyról egyenesen Petőfi lábai elé. Viszont egy másodperc alatt rend lett, hiszen Petőfi felsegítette Zsófit, odavezette a kanapéhoz és megkért bennünket, hogy fogyasszuk el a tálcán behozott teasüteményeket és igyuk meg a kávét is.

Tele voltunk kérdésekkel, de Petőfi szóáradata útját állta a megszólalásunknak. Egyik ámulatból a másikba esve hallgattuk szinte tátott szájjal a költő bocsánatkérését a tegnap esti hirtelen távozása miatt. Mikor megkérdeztük tőle, hogy a felesége igazi házisárkány-e, előbb hosszú magyarázkodásba kezdett, majd elmesélte nekünk megismerkedésük történetét. Számukra annyira meghatározó volt találkozásuk napja, hogy az esküvőt az első évfordulón 1847. szeptember 8-án tartották. Ez időtől számítom életemet, a világ lételét... azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi nem volt… – mesélte utánozhatatlan szenvedéllyel és szemében el nem oltható láng tanúsította, hogy Júlia számára pótolhatatlan. Mindannak ellenére, hogy vannak negatív tulajdonságai, ő az, aki boldogsággal csordultig tölti meg Petőfi keblét.

Mire beeseteledett, kiderült, hogy a szobánk még holnapig biztosan a kalitkánk lesz: Petőfi elmondása szerint őt Júlia különös intellektusa gátolta abban, hogy ittlétünkről beszéljen neki, de megígérte, hogy holnap reggel találkozhatunk a feleségek feleségével.

Éhesen, de várakozzással telt szívvel próbáltunk a második esténken elaludni.