I. nap - 𝘏𝘢 𝘩𝘰𝘻𝘻á𝘥 é𝘳 𝘭𝘦𝘭𝘬𝘦𝘮...

Az élet tele van meglepetésekkel, ezt példázza a mi történetünk is. Kis csapatunk, az Arany hármas, Deneira, Réka és Zsófi beszámolóját olvashatjátok az alábbiakban.

Egy jutalomkirándulás részeseiként Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál jártunk, ahol a költő személyes tárgyait csodálhattuk meg. Deneira kegytárgyként érintette meg Petőfi asztalát. Réka figyelmeztette Denit cselekedete súlyosságára. Zsófi elmélyült az asztal tanulmányozásában, miközben megbotlott a szék lábában, és nekiütközött Deneirának, aki ismét hozzáért az asztalhoz és a lendület hatására egy boríték esett ki valahonnan egyenesen a Réka kezébe. Mindhárman éreztük, nagy kincs birtokosai lettünk, amiről a többiek nem tudhatnak, ezért  Deneira egy mozdulattal el is tüntette a táskája mélyére.

Este, mikor végre kinyitottuk a borítékot, a következő írást olvashattuk:

Kedves Olvasóim! Hol és mikor találnak meg e soraim benneteket, nem tudom, de nem fognak elveszni a postarendszer özönvízében, se visszatérni hozzám, mivel ezt az üzenetet az utókornak szánom, és tudom megfelelő kezekbe fog kerülni. Érintsétek meg a tollat, amit a borítékban találtáltatok, csukjátok be a szemetek, és hagyjátok, hogy történjen, aminek történnie kell!

Üdvözlettel:

Petőfi Sándor

A kiválasztottak mámora öntött el bennünket, de félelmet nem ismerve azonnal készen álltunk a kalandra. Az üzenetet visszatettük a borítékba, egyszerre érintettük meg a tollat és csuktuk be szemünket. Mikor ismét kinyitottuk, félhomály és dohányfüst illata fogadott, és mi döbbenten vettük észre a munkájába merült Petőfit. Réka legyőzte félénkségét és kedvesen köszönt, mire  ő felnézett, és mi a történtek hatása alatt megdermedve vártuk, hogy megszólaljon.

- Üdvözöllek benneteket, barátaim! Tudom, hogy a jövőben, ahonnan érkeztetek, inkább haverok lennénk. Már nagyon vártalak titeket! Az egyik versemben írtam a barátságról, mely nappal láthatatlan, éjjel ragyog csak, mint a fénybogár – s közben jelentőségteljesen a sötét ablak fele nézett.

Gyorsan helyet készített nekünk a kanapén, amin mi hárman kényelmesen elfértünk mindaddig, amíg helyet nem szorított magának is. Csak beszélt és beszélt, mígnem a másik szobából Júlia közölte: ideje lefeküdni. Petőfi egy másodperc alatt felállt a kanapéról, és szinte suttogva beterelt bennünket egy sötét szobába. Magunkra hagyott mondván: reggelig előkészíti a terepet, addig is szép álmokat nekünk.

Koromsötétben botorkáltunk, szerencsére Zsófi elővette a telefonját és a kijelző fényének a segítségével, találtunk egy kanapét, amin nagy nehezen elhelyezkedtünk, és az éjszaka további részét végigbeszélgetve nem győztünk csodálkozni azon, hogy milyen könnyen összehaverkodtunk a költővel, akinek eddig csak a verseit ismertük.